Gyrotonic Central Budapest
Majorosi-Kiss Viktória vagyok, GYROTONIC® tréner, Alternatív mozgás- és masszázsterapeuta, GAPS táplálkozási tanácsadó és Craniosacralis terapeuta. Eredeti végzettségemet tekintve közgazdász, de korán elkezdtem érdeklődni a természetgyógyászat és a mozgásterápiák iránt, mindig is gyógyítással és emberekkel szerettem volna foglalkozni.
A GYROTONIC® -ot több év alatt Németországban sajátítottam el, először hiú nőként utaztam el a képzésre, aki nem látta, hogy görbe a háta, rossz a tartása, majd alázatos Gyrotonic trénerként tértem haza – a Julio Horvath táncművész által megalkotott módszernek köszönhetően, amely megadta a lehetőséget, hogy harmóniába kerüljek a testemmel és önmagammal.
Hosszú volt az út, amit bejártam, ezalatt sokat tanultam magamról, több módszert is kipróbáltam mire rátaláltam a számomra leghatékonyabbnak tartott Gyrotonic-ra, és Magyarországon úttörőként és elsőként végleg lehorgonyoztam mellette.
Barkóczi Zsófi vagyok, táncművész és versenyzői karrierem alatt ismerkedtem meg először a gyrokinesis, majd a gyrotonic mozgásrendszerrel. Jelenleg tánctanári mesterdiplomámra készülök. Szakdolgozatomban kiemelt figyelmet fordítok a testképzavarra és mindenre, ami mögötte van. Egyéni és csoportos tréningjeim középpontjában az ember áll – nemtől, kortól és edzettségi szinttől függetlenül hozzásegít ahhoz, hogy jobban megismerd a tested, visszanyerd az irányítást felette és elérd mindazt, amit célul tűztél ki magadnak. Szeretnék egy új dimenziót nyitni a mozgásban, ahol a mozgás harmóniát teremt a testben és a test által az elmében is.
Személyi és csoportos órákat tartok, keressetek bizalommal!
Varga Liza
GYROTONIC® tréner, versenytáncos és pilates oktató
Versenytáncos évei során találkozott először a GYROKINESIS® módszerrel, amelyet később a GYROTONIC® követett. Már az első óra teljesen elbűvölte; a mozdulatok ritmusa és az érzés, amelyet nyújtottak, mély benyomást tett rá. A légzéssel kombinált természetes mozdulatsorok egyszerre töltötték fel energiával és hoztak nyugalmat testének és lelkének egyaránt. A GYROTONIC® tökéletes kezdetet és lezárást biztosít a mindennapokhoz, legyen szó hétköznapi emberekről vagy sportolókról.
Szeretettel vár személyi edzésre mindenkit, aki e különleges módszerrel szeretne fejlődni, gyógyulni, és természetesen izzadni is. Az oktatás magyar és angol nyelven egyaránt elérhető.
Gyakran kérdezik tőlünk, hogy „Hány alkalommal kell jönni?”
A gyógyulást és a tökéletes alakot sem tudjuk alkalmakban mérni, hiszen ez egy életforma, amelyet be tudunk építeni a heti, napi rutinunkba, fizikailag formálja és hajlékonnyá teszi a testünket, erősíti a gerincünket, ugyanakkor lelkileg is nemesíti az embert.
Amennyiben szükséges, a mozgást kiegészíthetjük személyre szóló táplálkozási javaslattal, segíteni tudunk a pozitív gondolkodás elsajátításában is, hiszen, ha ez a három harmóniában van az életben, akkor nincs olyan dolog, ami ki tud billenteni.